2. Fejezet
Sikerült kemény 5 órát
aludnom az éjszaka. Tudom, valaki kibírja, de én nem. Mindig legalább 7-8 órát aszom és az az
1-2 óra nagyon is számít. Köszi Loren! Mindegy csak kibírom. Lényeg, hogy itt
van és nem utált meg, mint ahogy azt hittem.
Voltam olyan hülye, hogy
hirtelen felpattantam az ágyból, de akkor jöttem rá, hogy nem kellett volna,
mert alig láttam, annyira megszédültem. Nagy kínok között eljutottam a csapig
és jó hideg vízzel arcot mostam. Felöltöztem egy egyszerű ruhába és mentem
reggelizni. Pontosabban mentem volna, ha 8 óra lett volna. Nálunk ilyenkor
adják ki a kaját. Mit csináljak még 1 órán keresztül? A Ke$ha albumot ugye nem
tudtam hogy meghallgatni, A két Lottit tegnap kiolvastam…
Áthallgattam a zenéket. Ez
tartott 1 óráig. Szerencse! Ha még egy percet kellett volna unatkoznom, akkor én
lennék az első példája annak, hogy igenis halt már meg emberunalomban.
Siralmas mennyiségű
reggelimet elfogyasztva (2 kisujj méretű virsli és egy tenyérnyi kenyér, ami
még az itteni kajához mérve is elég kevés) úgy gondoltam kimegyek kicsit
levegőzök. Megláttam, mit „játszanak” a többiek. Tengó! Azt imádom! Nem, nem tangó, tengó.
Nem vagyok benne valami
profi, de szeretem. Így is vagy kiestem. Nem néztem az időt, de sokáig
játszottunk. Amikor mindenki megunta, mentem a szobámba.
Nem keveset játszottunk!
Most lesz fél egy öt perc múlva. Rendesen meg is éheztem a „szuper” reggeli
után. Szinte futottam ebédelni. A reggelivel ellentétben az ebéd nagyon finom
volt és még jól is laktam vele.
Mikor a szobámba értem, már
ott volt Loren. Tényleg! Egész nap nem is gondoltam a meglepire!
- Mióta vagy itt?- kérdeztem mosolygósan.
- Hát úgy 20 perce. Amúgy
neked is szia!- kuncogott.
- Ilyen sokáig ebédeltem?
Ja, bocsi, szia!- gondolkozásomból kizökkentett az a dallam ami ma járt a
fejemben.
- Jó a csengőhangod!-
szólaltam meg.
- Nem, ez nem a
csengőhangom- megfogta a kezem és az aula felé húzott. A kedvenc részemre
értünk oda. Sohasem gondoltam volna, hogy valaha találkozok akár egy
hírességgel is, de egyszerre öttel! Megöleltem Lorent. Lement hat szám.
1. Steal My Girl https://www.youtube.com/watch?v=UpsKGvPjAgw
2. You & I https://www.youtube.com/watch?v=_kqQDCxRCzM
3. Kiss You https://www.youtube.com/watch?v=T4cdfRohhcg
4. Best Song Ever https://www.youtube.com/watch?v=o_v9MY_FMcw
5. Fireproof https://www.youtube.com/watch?v=_bXTbfnWPqk
Az utolsó kettőt még nem
hallottam, de nagyon tetszett. A Spaces mostantól a kedvenc számom. Nagyon jó
szám. Lorent „eltoltam” a szobámig, ugyanis magától nem jött volna.
- Ezt hogy szervezted?-
tettem fel a kérdést, amit már 20 perce fel akartam tenni.
- Hát hosszú történet…
- Nem baj van időm, mondd!
- Adam már rég ismeri Ed
Sheerant és egyszer meghívott minket egy estélyre. Ott találkoztunk a fiúkkal
és épp arról volt szó, hogy rövid fellépéseket vállalnának. Én mondtam az
árvaházat. Megbeszélték Paul-al, a menedzserükkel és igent mondott.
Kinyílt az ajtó és a fiúk
léptek be rajta. Mondanom sem kell, hogy az ájulás szélén voltam. Lehet, hogy
még a szám is tátva volt. Lorenre néztem és igen, most már emlékszem, hogy a
szám tátva volt, mert becsukta és egy „Minden légy beleszáll”- al kiröhögött,
persze a fiúk is nevettek. Kicsit elpirultam. Na jó lehet, hogy nem kicsit.
Mindenki bemutatkozott, nem mintha nem tudnám a nevüket.
- Éhes vagyok!- Szólalt meg
hirtelen Niall.
- Hé! Ilyet nem illik
mondani!- bökte oldalba Louis.
- Semmi baj! Menjetek csak!
Tudom, hogy nagyon be van osztva a napotok- mondtam.
- Szerintem is menjünk, mert
ha nem kap kaját, akkor beduzzog…- Zayn kijelentésére mind felnevettünk, Niall
pedig úgy tett mintha duzzogna.
Loren is velük ment el. Nem gondoltam volna, hogy
ezt szánja meglepinek. Nagyon hálás vagyok neki. Csoda, hogy ezt az unalmas
életemet fel tudja dobni egyetlen nap.
